Megnevezhetetlen szépség

A következő írást egy nem hétköznapi lány írta. Mivel a cikkben én is szerepelek, beleegyezését kértem, hogy közzétehessem a blogomon. Az én szerepem a történetben csak annyi, hogy általam kiszabadulhatott belőle az a megnevezhetetlen szépség, ami mindig is benne volt és benne lesz.

--------

Reggel

Csak fél szemmel leskelődöm utána...megcsillan a napfény a bőrén, játszadozik, simogatja a takaró alól kilátszódó fejecskét, kezecskét...babácskát. Korán van még, az éjjel vihar volt, de ezúttal mégsem féltem, odabújt hozzám, én meg csak rá tudtam figyelni, akár a világ is összeomolhatott volna részemről, itt volt ő, és én biztonságban voltam, vagyok... hosszú éjszakánk is volt, hosszú és gyönyörű, nem csoda, hogy még nem ébredt fel, igazán tudnék még aludni én is... de csak a testem fáradt, kívül petyhüdt, lusta, belül él, ÉL. Szemecskéi behunyva, minden lélgzetvétellel magába szív, minden lélegzetvételénél boldogabb és még boldogabb vagyok. De jó érzés, hogy itt van, itt fekszik mellettem, és él és szuszog, és létezik, VAN!!!
Ez az illat, ez az illat első perctől beleíródott az agyamba, vérembe...ki gondolta volna. Niiii, kitakarózott a nagy lábujja, még senkinek nem láttam ilyent, nagyon meg kellene simogassam, üljek fel?, maradjak így?...ebben a csendben, a csendben amit mindig kerestem, nincs harc, nincs akció, csak szeretés...Csendben kell maradjak, nehogy felébresszem, de a kezét, muszáj, a karját, valamit megérinteni, hogy meggyőződjek-nem csak a képzeletemben él. Olyan gyönyörű, oda kell bújjak hozzá, még közelebb az illathoz, még közelebb a van-hoz, holnap már úgy fogsz hiányozni baba, cukorfalat baba..soha-soha nem akarlak elfelejteni...és gombóc a torkamban, a gondolattól, hogy a van valamikor majd volt lehet, elhessegtetem, nem lehet volt, amíg él bennem addig mindig van. Kész, bátor vagyok, s megpuszilom, lassan már úgyis egy órája leskelődöm feléje, ébredjen fel, most most, de mintha megérezné kinyílik a szeme, s elmosolyodik. Maradj így baba, mindig mosolyogva... a gödröcskék megjelennek az arcán, kacag a szeme mikor mosolyog. Bal kezével felém nyúl és ahogy megérint a takarón keresztül tenyere alól millió apró boldogsággömb fut végig a hátamon, bebújik a bőröm alá, s olyan vágyat ébreszt amit én nem tudok, nem is akarok kontrollálni. Megint gondolataimat olvassa, de csak annyit mond, huncut, de azt úgy, hogy a szívem szökik tőle, játékosan kínozva, megnyújtva a magánhangzót a végén, mosolyogva...gödröcskék... jó jó, játsszál játsszál, játszom én is mindjárt. Még érints meg, ott is, és ott is, mindenütt, mint az éjjel, mint minden alkalommal, szeressél, érezzelek, mindenütt, engedd, hogy befogadjalak, belém fogadjalak, érezzem, ahogyan lüktetsz bennem, velem... vedd el az eszem...és játszunk...huncut
(tsiga)