Leltár

Év vége fele mindig rám tör a késztetés, hogy átgondoljam és értékeljem az eltelt esztendő történéseit. Hogy mi a pozitív és mi a negatív nehéz eldöntenem, de nem is kényszerít senki, hogy kategorizáljak :P. Azt viszont meg tudom állapítani, hogy mi töltött el örömmel és mi okozott szomorúságot nekem.

Volt olyan időszak, amikor nem voltam ott magammal és ilyenkor megtapasztaltam a magány érzését. Éreztem a fájdalmas különlévőséget, hogy nem vagyok kapcsolatban senkivel és semmivel.
Minden keserű tapasztalatom ebből az érzésből fakadt, ezért nem is részletezem a többit.

És mi töltött és tölt el most is örömmel? Az élet szakadatlan pezsgése. A változatosság, ami gyönyörködtet. Küzdelem az örömkönnyekkel, amikor egy fenséges érzés kerít birtokába. Az érzés, hogy ennek a népnek vagyok a gyermeke és hogy ezen a nyelven fejezhetem ki magam. A szabadság érzése, amikor friss erdei levegőt szívok magamba. Az alkotásból fakadó isteni érzés. A könnyedség, amikor hagyom történni a dolgokat. A szenvedély, mely életben tart. A zene, mely megrezegteti a lelket. A sejtjeim örömtánca, amikor átélem a tánc minden mozdulatát. Egy selymes bőr érintése. Egy érzéki csók valakivel, aki szintén képes rá. A szerelem érzése, ami megszínesíti a világot. Szeretkezés egy angyallal. Szeretet egy olyan valaki iránt, aki elítél engem. Az elengedés felszabadító érzése. A különös véletlenek, amik felébresztenek. Szemkontaktus egy idegennel, akivel egymásba látunk. Az igaz barátok, akik előtt önmagam lehetek és nem ítélnek el. A jelek, amiket felfedezni vélek. A misztérium, ami felfedezésre vár. Az élet szeszélyes játéka. Összefüggést találni a káoszban. Egy ízletés étel. Egy illat, mely megmarad az emlékezetemben. Az anyagi dolgok, amikből mindig van annyi, amennyi szükséges. A vigasz, amit másoknak nyújtok. A közösség, ahol otthon érzem magam. A munkatársak, akik szinte családtagok. Az igazság, ami szabaddá tesz.

Hála mindenért.

Éberség

Többnyire mindenkivel előfordul, hogy álmában olyan helyzeteket kell megéljen, amiből úgy érzi nincs kiút. Azokról a kilátástalan helyzetekről beszélek, melyek nagyon kétségbe tudják ejteni az álmodót és a végső megoldás csak az ébredés lehet. Az ébredés ez esetben igazi megváltás, hiszen valójában nincs is semmi veszély, kényelmesen fekszünk az ágyunkban, béke van.
Egy részünk viszont nagyon is benne volt az álomban: menekült, izzadt, szinte összeroppant a nyomástól. Minél nagyobb volt benne a rettegés, annál kevésbé látott megoldást a problémájára.
Csak az ébredés segíthetett. Ébredni pedig annyit jelent, hogy szélesebb látókörrel szemlélni a dolgokat. Ilyenkor minden álombeli gond jelentéktelennek látszik, egyáltalán nincs már súly, ami ránk nehezedhet.
Szokás szerint ezt is átvetítem az életre. Mi van akkor, ha az életből is fel lehet ébredeni? Nem volt olyan, hogy nagyon beszűkültünk és beleéltük magunkat egy adott problémába?
Azt hittük, hogy az életünk függ tőle de ha visszatekintünk, akkor csak egy vicces helyzetet látunk. És az benne a vicc, hogy mennyire komolyan vettük akkor.
Szerintem a legfontosabb dolog az életben az éberséggé fokozódott tudatosság. Mindig legyünk jelen és éljük meg a pillanatot, de ne csak résztvevők legyünk, hanem figyelők is. A figyelő egy magas toronyban üljön, ahol nem árthat neki a vad. Neki csak annyi a feladata, hogy figyel és megnyugatja a résztvevőt, hogy nem is annyira vészes a helyzet. Felülről ez sokkal jobban látszik.
Vannak persze helyzetek, amikor a Figyelő nem szól bele és nem nyugtatgat. Ez talán azért van, hogy a részvevő tényleg megtegyen minden tőle telhetőt. Ez is nagyon fontos szempont.
Résztvevőként nagyon jó érzés tudni, hogy van aki Figyel és ha kérjük megnyugtat.
Talán mindannyian figyelők vagyunk és mindig csak egy kis részünket küldjük tapasztalni. Mi nem sérülhetünk meg, de az a kis részünk mégis úgy érzi, hogy életveszélyben van. És ez jó, mert halhatatlanként megtapasztalhatjuk a halandók félelmét.

Kapcsolatok

Életünk során rengeteg dologgal és személlyel kerülünk kapcsolatba.Ha jobban belegondolunk rájöhetünk: a legtöbb kapcsolatunk üzleti. Az üzleti kapcsolatok persze eleve halálra vannak ítélve. Amint találunk egy jobb üzleti partnert, maris faképnél hagyjuk a régit.
A baráti kapcsolatainkat is az érdekek határozzák meg (vannak nemes-, és kevésbé nemes érdekek).
Szeretek(én) a barátaimmal lenni, mert olyan jó (nekem) velük beszélgetni, szórakozni. Ők is óhajtják az én társaságomat, jól érzik magukat velem, értékes embernek tartanak engem.
A szerelmi kapcsolataink sem mentesek az önzéstől és sokkal kifinomultabban álcázzák magukat.
Szeretek(én) vele lenni, szeretem (én) megcsókolni, szeretem (én) ha megcsókol. Már attól is boldog vagyok (én), ha boldognak látom őt.
Istennel való kapcsolatunk is pusztán üzleti, és ezt nem is nagyon burkolja a legszentebb imánk sem. Hízelgünk egy picit Neki, aztán kérünk cserében kenyeret minden napra. Aztán kérjük, hogy nézze el a hibáinkat, cserében mi is elnézzük a másét.
Mi betartjuk a parancsokat, szépen viselkedünk. Cserében nem várunk el mást, csak épp egy kis örök boldogságot a mennyek országában...
Lássuk be, hogy önző disznók vagyunk. Ez az első lépés. Addig semmi nem fog változni, amíg ezt el nem ismerjük. Hiába próbáljuk meggyőzni magunkat, hogy mi mások vagyunk. Lehet, hogy ügyesebben, ravaszabbul verjük át magunkat mint más, de attól nem vagyunk jobbak.
Ha viszont belátjuk, hogy minden csakis rólunk szól, változhat valami.
Talán megszűnhetnek az elvárásaink másokkal szemben. Nem fogjuk elvárni, hogy mi fontosabbak legyünk nekik, mint ők maguknak. S talán felhagyunk a szeretet és elismerés kicsikarásával is.
A kapcsolatra csak addig van szükségünk, amíg felszínre nem jut minden rejtett érdek. Utána már a két fél valójában egy, nincs értelme kapcsolatról beszélni.